KUNSZENTMÁRTON KSK

kunszentkezi.hu

Emléktornát nyertünk Abonyban

2015. szeptember 5-én Abonyban 4 csapatos emléktornát nyertünk, amely a fiatalon elhunyt kiváló játékos, Makai Máté emlékére került megrendezésre XIV. alkalommal. Először 2013-ban kaptunk meghívást erre az eseményre, amikor szintén torna győztesek lettünk, 2014-ben pedig második helyen végeztünk!

Csapatunk harmadik alkalommal vett részt ezen a tornán, ahol rajtunk kívül a szintén NB II-es Abony és Hajdúszoboszló, valamint a megyei bajnokságban induló Martfű szerepelt.

Az első mérkőzésen Hajdúszoboszló ellen léptünk pályára, ahol fölényes, 38:23 (20:9) arányú győzelmet szereztünk.

A másik ágon Abony nyert a Martfű ellen, így a döntőt a házgazda abonyiakkal játszottuk.

DÖNTŐ: Kunszentmárton - Abony 31:24 (14:9)

Mindkét találkozón az történt a pályán amit csapatunk akart, így megérdemelten nyertünk, és 2013 után újra torna győztesként távoztunk!

A két mérkőzésen összesen az alábbi játékosaink szereztek gólokat: Cselovszki Csaba 9 gól, Krasznai Gábor 11, Nagy József 5, Danku Csaba 6, Tóth László 9, Bodor Márk 8, Fekete Károly 9, Kovács András 8, ifj. Tóth László 2, Szöllősi János 2.

Az emléktorna végeredménye: 1. Kunszentmárton, 2. Abony, 3. Hajdúszoboszló, 4. Martfű.

A torna legjobb kapusa csapatunkból Kiss Alex lett.

Folytatás 2015. szeptember 12-én Makón!

Hajrá Kunszentmárton!

Felkészülési mérkőzések szeptemberben

Augusztus közepén megkezdte felkészülését a 2015/2016. évi bajnoki szezonra az UniTrade Kunszentmárton Kézilabda Sport Klub.

A felkészülési időszak állomásai között szerepel a szeptember 5-i abonyi Makai Máté Emléktorna, valamint a szeptember 12-i makói 4 csapatos torna. Mindkét helyszínen izgalmas mérkőzésekre lehet számítani.

Szeptember 8-án 18 órától a Túrkeve ellen lép pályára csapatunk felkészülési mérkőzésen Kunszentmártonban!

Hamarosan megkezdődnek a küzdelmek az NB II-es kézilabda bajnokságban. Csapatunk már 5. évét kezdi az NB II-ben. Az előző években a klub stabil részese volt a csoportnak (4., 7., 3., 5. hely).

A bajnoki rajt szeptember 19-én lesz, amikor a Dani Margit Sportcsarnokban találkozik egymással a Kunszentmárton és a Békés megyei Köröstarcsa csapata. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az NB II-es kézilabda bajnokság őszi szezonja 2015. szeptember 19-től december 6-ig tart!

NB II-es bajnokság őszi mérkőzések (végleges!)

2015/2016. évi NB II-es bajnokság őszi mérkőzések:

Szeptember 19. Kunszentmárton – Köröstarcsa (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)
Szeptember 27. (vas.) Kiskunhalas – Kunszentmárton (Felnőtt 17 óra, Junior 15 óra)
Október 4. (vas.) Kunszentmárton – Karcag (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)
Október 10. Kiskőrös – Kunszentmárton (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)
Október 17. Kunszentmárton – Hajdúszoboszló (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)
Október 24. Mezőtúr – Kunszentmárton (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)
Október 31. Kunszentmárton – Makó (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)
November 14. Kunszentmárton – Békéscsaba (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)
November 22. (vas.) XVI. Kerület – Kunszentmárton (Felnőtt 16.30 óra, Junior 14.30 óra)
November 28. Kunszentmárton – Újkígyós (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)
December 6. (vas.) Kiskunfélegyháza – Kunszentmárton (Felnőtt 18 óra, Junior 16 óra)

A hazai mérkőzésekre a belépőjegyek a helyszínen, egységesen 400.-Ft-ért kaphatók!

Megkezdtük a 2015/2016. évi kézilabda bajnokság 11 hazai mérkőzésére érvényes BÉRLETEK árusítását (3.500.-Ft/db)!

A bérletek megvásárlásával a kézilabda csapatunkat támogatja!

Bővebb információ, bérletek rendelése: Kiss József elnöknél a 06-20-336-4191 telefonszámon!

5 új csapat az NB II. dél-keleti csoportban

A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette az NB-s csapatok csoportbeosztását. A férfi NB II-ben 72-en állnak rajthoz 6 csoportban.

Sportegyesületünk ismét a dél-keleti csoportban szerepelhet, ahol szeptembertől 5 új csapatot is köszönthetünk (Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye bajnokát, valamint korábban más NB II-es csoportokban szereplő 3 klubot). Az előző szezon bajnoka a Törökszentmiklósi Székács az NB I/B-ben folytatja!

A bajnokság őszi szezonja 2015. szeptember 19-én kezdődik és december 6-ig tart.

Az NB II. dél-keleti csoportja az alábbi 12 csapatból áll:

Kiskunfélegyházi HTK, Mezőtúri AFC, Kunszentmárton KSK, Makói KC, Békéscsabai BDSK, Újkígyósi KC, Kiskunhalasi UKSK, Köröstarcsai KSK, Karcag SE, Kiskőrösi KSK, Hajdúszoboszlói KSKE, XVI. ker. KMSE (Budapest).

Az UniTrade Kunszentmárton Kézilabda Sport Klub már 5. évét kezdi az NB II-ben. Az előző években a klub stabil részese volt a csoportnak (4., 7., 3., 5. hely), melyet idén is célként tűz ki a vezetőség.

A bajnokság sorsolását augusztus közepén készíti el a Békés Megyei Kézilabda Szövetség, mint a dél-keleti csoport rendezője.

Strandkézilabda torna Presovban (Eperjesen)

2015. július 3-5-ig a szlovákiai Presovban (Eperjesen) - a tavalyi évhez hasonlóan - újra nemzetközi strandkézilabda tornán szerepelt kézilabda csapatunk!

Második alkalommal kaptunk meghívást erre a jeles eseményre, ahol 1 éve (és most is) a BL-ben és a SEHA-ligában szereplő szlovák bajnok Tatran Presov ellen is pályára léptünk!